Segíthetünk? +3670/383-5077

Ott voltunk Európa legnagyobb játékkiállításán

Sokan úgy gondolják, hogy nekünk, játékforgalmazóknak az év eleje egy nyugis időszak, hiszen túl vagyunk a karácsonyon és messze még a húsvét. Ámbár ezekben a hónapokban is rengeteg a teendő: itt van például Európa legnagyobb játékkiállítása, ahova idén is ellátogattunk! 
170.000 nm2, 2800 kiállító, 1 millió termék, 75.000 újdonság, 70.000 látogató. Mindezért egészen Nürnbergig kellett utaznunk. 
Talán furcsán hangzik, de ilyenkor már a karácsonyi szezonra készülődünk, és azon tanakodunk, hogy mely játékok lesznek a TOP termékek.

Kezdeti nehézségek

Nagyjából minden ellenünk játszott. Az autónk 2 nappal az indulás előtt megadta magát és az időjárás sem kímélt minket. A hó és az ónos eső a lehető legrosszabbkor jött. Piros riasztással, de optimistán feküdtünk le az indulás előtti éjszakán és reménykedtünk, hogy a sószórók éjszakai műszakban is dolgoznak. A közel 9 órás autókázás végül valóban nehéz körülmények között zajlott, de rendben megérkeztünk.

Vágjunk bele!

Amint leparkoltunk, már indultunk is a csarnok felé, felszerelkezve a legfontosabb eszközeinkkel (névjegykártya, jegyzetfüzet, húzós kocsi a rengeteg katalógusnak stb.). Szokásunkhoz híven elkészítettük az első nap selfie-jét, és belevetettük magunkat a játékrengetegbe. :) Tudtuk, hogy csak néhány szabad óránk lesz, így előre leegyeztettünk pár találkozót a már meglévő partnereinkkel. Nem is indulhatott volna jobban ez a kirándulás, hiszen pár óra alatt rengeteg izgalmas újdonsággal találkoztunk! 
Este, a szállás elfoglalása után jöhetett a jól megérdemelt vacsora, ahol már az ajándékba kapott játékokat teszteltük. :)

További 2 napot töltöttünk a kiállításon. 12 hatalmas csarnokot kellett körbejárnunk, amik telis-tele vannak színes és vidám játékokkal! A hangulat szuper, mindenki örül a másiknak, kedvesen és lelkesen mutogatják nekünk az ígéretes termékeket. Mindemellett a kávézók is tele vannak, hiszen másképp nem lehet kibírni az egész napos rohanást. :)


No, de térjünk a lényegre! Nézzük, mi várható a 2017-es évben!


Irány a mozi!

Már a tavalyi évről is elmondható volt, hogy rengeteg animációs meséket/filmeket vetítettek a mozikban, de az idei év még ennél is sűrűbb lesz! Ha csak a legjobbakat szeretnénk kiemelni:

LEGO Batman – A film (bemutató: 2017. február 9.)
Hupikék törpikék – Az elveszett falu (2017. március 30.)
A galaxis őrzői 2 (2017. május 4.)
Verdák 3 (2017. június 15.)
Gru 3 (2017. június 30.)
Transformers 5 (2017. június 23.)
LEGO Ninjago Movie (2017. szeptember 22.)
My Little Pony: The Movie (2017. október 5.)
Star Wars VIII. The Last Jedi (2017. december 14.) 

Ezek alapján nem kérdés, hogy a játékboltok polcai is tele lesznek a mozikban látott mesehősökkel!



Robotok és a technika fejlődése


Feltűnően sok robotos újdonság került a piacra, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A legnagyobb felhajtás azonban egyértelműen a LEGO új robotja körül forgott, augusztusban ugyanis megjelenik a LEGO Mindstorms kistestvére, a LEGO Boost! A 843 kockából álló készlet könnyen összeépíthető, barátságos, és a programozása sem igényel szakmai tudást, így már a kisiskolások is játszhatnak vele. Az irányításhoz és a műveletek végrehajtásához mindössze egy tabletre van szükség. (Videós bemutató a termékről itt! )
Évről-évre egyre több innovatív játékkal bővül a kínálat: találkoztunk olyan „távirányítós” autóval, amit a saját testünkkel, kézmozgásainkkal tudunk navigálni, ami nem is olyan egyszerű feladat! Érdekes újdonság volt még az az RC autó, amivel ha versenyzünk, egy virtuális valóságba kerülünk át és szinte 3D-ben láthatjuk a város utcáit, ahol száguldunk.

A lányos szülőknek is nehéz dolguk lesz


Ebben az évben a bőség zavara miatt igazán nehéz lesz játékot választani a kislányoknak. Vegyük például a Bunchems kreatív készleteit: a kis tüskés pamacsokból ezernyi figurát és állatot készíthetünk, mindenféle kiegészítő nélkül, ugyanis a kis golyók azonnal egymáshoz tapadnak, ahogy összeérnek! Külön jó hír, hogy szétszedni is ugyanilyen egyszerű, tehát nem csak egy egyszer használatos játékról van szó és szinte lehetetlen megunni. (Videós bemutató a termékről itt! )
Itt van továbbá a titkos kedvencünk is, a Hatchimals. A neve alapján akár egy nindzsás játékra is asszociálhatunk, de ez annál sokkal jobb. A játékboltból egy nagy műanyag tojást vihetünk haza, amit először is ki kell kelteni. Ehhez természetesen egy meleg helyre van szükség, és nem árt, ha megszeretgetjük néha. Pár nap elteltével szó szerint magától kikel a kismadarunk, akit ezután tovább nevelhetünk, taníthatunk. Színes, puha szőrű, világító szemű interaktív kedvencünk imád enni, táncolni, énekelni és játszani! Ki ne szeretne egy ilyet? :)

Játsszunk együtt!


Az egyik kedvenc csarnokunk az, ahol a társasjátékok vannak. Ez az a rész, ahol a legtöbb esetben nem csak megtekintjük a játékokat, hanem élesben is kipróbáljuk. :) Természetesen igyekszünk rövidre fogni egy-egy játszmát, hiszen akár 1 hetet is eltölthetnénk, mire mindent letesztelünk. A nagyobb társasjáték-gyártók választéka egyre csak bővül, de sok kisebb cég állt elő igazán meglepő ötletekkel.

A szakmai utunk végével úgy látjuk, hogy ez az év a megújulásról, a fejlődésről és a mesehősökről fog szólni, és csak kapkodni fogjuk a fejünket a rengeteg újdonság után!