Segíthetünk? +3670/383-5077

Smart Games - Noé bárkája

Mindig is nagy rajongója voltam a SMART GAMES kiadó tevékenységének. Igaz ugyan, hogy esetükben nem társasjátékról beszélünk elsősorban, hanem egyszemélyes logikai játékokról, de őszintén, melyik az a játékos, akinek néha nem esik jól egy kis magányos agytorna.

Kiadónk a Noé bárkájával a legkisebbekre is gondolt, hiszen már a „téma” is megkapó lehet számukra. Ki ne szeretné Noé bárkájára feljuttatni az összes állatpárt az özönvíz elől? Mindezt egy mágneses felületen, hogy még vonzóbb és egyszerűen kezelhetőbb legyen. A feladatok a már megszokott 4 nehézségi szintre vannak szétosztva (STARTER, JUNIOR, EXPERT, MASTER), a cél pedig, hogy helyezzük el a „tetris” jellegű formákon található állatpárjainkat úgy, hogy az azonos fajtájúak legalább egyik oldalukkal érintkezzenek egymással. Fontos szabály még, hogy az állataink csak a talpukon állhatnak, nem forgathatjuk őket kedvünk szerint.

Kellemes kihívás akár nagyobb gyermekeknek is, de őszintén szólva a „MASTER” szint feladványaival egy felnőtt is eltölthet pár kínos percet. Két példány megvásárlásával pedig még a túláradó versenyszellemben leledző gyerekeket is le lehet ültetni egymással szemben, mutassák meg ki a jobb.

Kattints ide és szerezd be a játékot szuper kedvezménnyel!